Rólam

Mit is érdemes rólam tudni?
20 évesen még mit sem tudtam a derékfájásról… aztán szép lassan, ahogy az évek teltek, megismertem személyesen… köszönhetően az ülőmunkának, az autóban vezetéssel töltött óráknak, az építkezésnek… 30 éves koromra már oda jutottam, hogy aktívan kerestem valamiféle segítséget, hisz volt olyan napom, amikor kiegyenesedni sem tudtam. Jártam csontkovácshoz, aki segített is, a kezelés után nagyon jól éreztem magam, de sajnos pár óra múlva újra kopogtatott a fájdalom… ( az izmaim már nagyon megszokták a régi rendet, gyorsan visszarendezték a csontokat …) Ekkor találkoztam a jógával, aminek köszönhetően megtanultam a saját testemet tudatosan használni, nem csak a jógaórák alatt, így a fájdalmaim már csak néha-néha évente egyszer-kétszer jelentkeztek, általában akkor, amikor egymás után többször túlterheltem magam.
Aztán 2016-ban megismertem egy új módszert a Spirális Stabilizáció és Mobilizáció rendszerét, amelyet MuDr. Richard Smisek prágai neurológus fejlesztett ki. Ez a módszer teljesen megvilágította, hogy mennyire egyoldalúan használom még mindig az izomzatomat, milyen sok olyan tevékenységet végzek, amely folyamatosan terheli a derekamat. Nem csak megvilágította, hanem receptet is adott, amivel egyensúlyba hozhatom a testem, ezt szeretném minél szélesebb körben eljuttatni az emberek felé.

SpirálStabilizációs oktató 2017.,
Okleveles Iyengar Jóga oktató (intro II.) 2014. , Programozó-matematikus (ELTE BSC) 1995., Testépítés –fitnesz oktató 2009. . 2003 óta rendszeresen jógázok, az Iyengar jógával 2008-ban találkoztam Berlinben. Iyengar jóga oktatói tanulmányaimat Budapesten 2011 és 2014 között végeztem. Tanultam Indiában a Punei Iyengar Jóga Intézetben (RIMYI) 2013.

BIZONYÍTVÁNYOK: